Első nap

Motocross Európa-bajnokság – Kiskunlacháza, 2017. július 8-9.

Szombaton sivatagi időjárás, forróság, szél fogadta a Motocross Európa-bajnokság résztvevőit. A gépátvétel után jelentős magyar részaránnyal felálló mezőny 11 ország bő félszáz versenyzőjét vonultatta fel Görögországtól Ausztriáig.

Az EMX 85cc kategóriában –dicsőségünkre – Európa egyik legjobb junior motocrossosa, a 2016-ban supercross Európa-bajnok, magyar Kovács Ádám Zsolt (#38, Yamaha) a mért edzésen a legjobb időt futotta, majd a kvalifikációs futam győzteseként megszerezte a vasárnapi futamokra a „Pole Pozíciót”, vagyis az első rajthely választás jogát. Pergel Bence (#214, KTM) idén lépett fel 65cc-ből 85cc-be, és rohamos fejlődés után szombaton már a kvalifikációs futam harmadikjaként intették le.

Az EMX 65cc géposztályban klasszis Zanócz Noel (#71, Husqvarna) idén eddig a zóna EB két futamában indult csak, viszont így is a bajnoki pontállás top 10 versenyzője között van. Ez azt jelenti, hogy már bejutott a junior 65cc nagy Európa-bajnoki döntőjébe, amit július 22-23-án az MXGP-vel együtt rendeznek a csehországi Loketben. Kiemelkedő még Nikolics Boldizsár (#93, KTM) teljesítménye, hiszen az utóbbi időben csak itthon és Magyarországhoz közeli versenyeken tudott indulni, mégis a legjobbak közé rangsorolta magát most Lacházán.

A felnőttek mezőnyében EMX Openben itt van Kiskunlacházán az EB pontállást vezető ukrán Tarasov (#471, KTM), kitüntetettnek járó piros rajtszámmal. Nem meglepő módon, a mért edzésen ő volt a leggyorsabb, viszont egészen meglepő módon a kvalifikációs futam érdekes eredménnyel zárult: Szvoboda Bence (#521, KTM) és Hugyecz Erik (#140, KTM) mögött csak harmadikként ért célba. Vajon hagyta csak magát az ukrán, hogy aztán vasárnap a közönség előtt vágjon vissza, vagy tényleg komoly kihívóira talált a magyar profi versenyzőkben?

Szőke Márk (#795, KTM) a sérüléséből frissen felépülve rajtol az EB-n. A kőszárhegyi MX OB fordulón négy hete törte el a kezét, ezért bár előre várjuk a befutóban, a végeredmény egyelőre talányos.

Déczi Balu (#9, Husqvarna) szinte csak nosztalgiából indult ezen az Európa-bajnoki versenyen. Az EB-menő veterán ehhez képest igen jó köridőkkel az ötödik lett a kvalifikációs futamban, pedig már nem is versenyzik a magyar profi ligában.

Általánosságban elmondható, hogy a magyar delegáció eddig igen jól helytállt az EB mezőnyben, jelentősen megnehezítve a bajnoki sorozatot végigjáró külföldiek dolgát. A vasárnapi futamok különleges jelentősége az EMX Openben a bajnokavatás, míg EMX 65-85cc-ben a dél-kelet zóna legjobb 10 versenyzőjének kvalifikációja a loketi nagydöntőbe. A fiúknak és lányoknak minden bíztatás kijár, hogy minél többször csendüljön fel a nap végén a magyar himnusz!

További információ: www.motoxpo.eu és https://www.facebook.com/motoxpo/

Live Timing / Élő időmérés:
http://www.chronomoto.hu/livetiming/channel1/

Results / Eredmények:
http://www.chronomoto.hu/livetiming/pdf/?eventid=20170708_09_mx_kiskunlachaza

July 9, 2017